🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > J > Jézus Társaságának Hittudományi Főiskolája
következő 🡲

Jézus Társaságának Hittudományi Főiskolája, Szeged, 1930-1950: Glattfelder Gyula pp. és →Bíró Ferenc SJ tartfőn. 1928-tól tárgyalt arról, hogy a JT vegye át a szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézet vezetését. Az erről szóló megállapodást a Sztszék 1930: jóvá is hagyta, a kérelmet azonban, hogy az intézet akad. fokozatokat is adhasson, elutasította. A pp. és P. Bíró →Klebelsberg Kunó kultuszminiszterrel egyetértésben azt tervezték, hogy kifejlesztik a Kolozsvárról Szegedre költöztetett áll. egy. hittudományi karát, de a tervet →Serédi Jusztinián megakadályozta. Az egyhm-s kispapok mellett a jezsuita növendékek is Szegeden végezték fil. tanulmányaikat, a teol-t azonban az innsbrucki egy-en. - 1935: a külföldi képzés magas költségei miatt a rend kénytelen volt visszarendelni Innsbruckból valamennyi növendékét, akik ezután Szegeden végezték a teol-t is. A rendi vezetőség a Szegeden tanuló jezsuiták számára a szemináriumi képzésnél magasabb tanulmányi követelményeket írt elő, mindenben követve a kat. egy-ekre vonatkozó pápai és rendi előírásokat. Ezzel akarták elérni, hogy legalább a Szegeden tanuló növ-ek számára engedélyezzék a római hatóságok licenciátus és doktorátus megadásának jogát. Ezt a m. tartfőn-ök többször is kérelmezték, legutoljára 1941-ben, de a r. római vezetősége azt válaszolta, hogy erre nincs mód, mert az intézmény nem rendelkezik elegendő számú, megfelelően képzett és tud. műveket publikáló tanárral. Ezért a m. vezetőség Rómába küldött tanulni több növ-et azzal a szándékkal, hogy a ~ tanárai legyenek. Röviddel azután, hogy az elsők munkába álltak, 1950: a komm. kormány véget vetett a jezsuiták szegedi működésének. - 1989: a rendszerváltozás után a m. rtart. tanárok adásával támogatta a →Szegedi Hittudományi Főiskolát. 1999: 5 m. jezsuita tanított fil. vagy teol. tárgyakat e főiskolán. Ne.P.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.